Vujity Tvrtko megdöbbentően őszintén írt Weisz Fanniék családi drámájáról: más szemmel fogod látni a dolgokat!

Így már sokkal másabb a történet.

Az ATV műsorvezetője a közösségi oldalán fejtette ki véleményét Weisz Fanniék családi drámája kapcsán.

Útravalóként“Ideje van a szónak, ideje a hallgatásnak”

Kell-e igazságot tenni? Kell-e ítélkeznie a közvéleménynek? Hol az igazság?

Számtalan kérdés, rengeteg cikk és ítéletmondás hangzott el Weisz Fanni házasságkötése kapcsán. Rengetegszer kerestek engem is, ám a kérdések a részemről válasz nélkül maradtak. Most sem megyek bele részletekbe, ám -a feszültség oldásának szándékával- az esküvő után egyszeri alkalommal, engedjetek meg nekem néhány gondolatot.

Vannak helyzetek, amelyeket nem a nyilvánosság előtt kell megoldani. Vannak dolgok, amelyek nem tartoznak másra. Sokan mondanak most ítéletet úgy, hogy hamis -hallott, olvasott- információkból indulnak ki ,vagy egyszerűen csak nem ismerik a történtek hátterét. Azt a hátteret, amelyet részleteit talán csak ketten ismerik. Vagy talán ők sem. Senki.

Nincs fehér. Nincs fekete. Sok ezer kilométert autóztam Fannival és Édesanyjával hét határon, megannyi országon át. Az Ő speciális helyzetük más -hagyományos családban élő és ott nevelkedett ember számára- alig érthető.

Ágnes szívét és lelkét kitette fogyatékkal született gyermekéért, gyermekeiért, éjt nappallá téve küzdött azért, hogy mindent megadjon lányának, és szintén siket fiának, Gábornak. A 0-24-es együttlét, a teljes egymásra utaltság érzése sokaknak ismeretlen, másképpen éli meg valaki, aki kívülről megítéli, s másként az, aki benne él. Volt, amikor hibázott? Bizonyára. Ám meg kell adni a hibázás lehetőségét is mindenkinek. Neki is. Ahogy az örök tisztelet is, hogy lányát felnevelte.

Hogy Fanni hibázott-e? Bizonyára volt ilyen. Mégis meg kell adni Neki a lehetőséget. Ahogy a sikerre, az útkeresésre, úgy a hibákra is. Ha hibázott, majd belátja, ha belátja, jóvá teszi. Volt amikor bocsánatot kért. De nem az volt abban a fontos, hanem a következő mondata: tanultam belőle. Ezek az Ő döntései, ő sikerei, ő hibái. EZ AZ Ő ÚTKERESÉSE.

Felnőtt emberről van szó. Ismerem Őt. Sok ezer kilométer, sok órányi repülőút, számtalan színpad, jótékonysági rendezvény, megannyi ölelés, könny és örömkönny van mögöttünk. Meg Románia, Szlovákia, Amerika, Karib-szigetek, egy életre szóló szövetség, annak örömével, nehézségeivel, teszem azt hibáival. Amikor meghívott az esküvőjére, nem volt kérdés, hogy ott leszek. Az a lány hívott, aki ragaszkodott hozzá, hogy egy neki udvarló fiút először én ismerjek meg. Egy lány, aki jeleivel sok sorstársának adott erőt. Egy botorkáló kislány, aki segítség nélkül nem találta az utat. Aki mosolygott, sírt, ölelt, néha elveszett, néha előkerült. Egy útját kereső lány, aki a szemem láttára lett nő.

Van olyan, hogy amikor valaki bajba kerül, néhányan, páran, sokan vagy éppen mindenki hátat fordít neki. Nos, én ezekben a pillanatokban állok leginkább a bajbajutott mellett. Ezek azok a pillanatok, amikor számomra kiderül, hogy miben és hogyan kell és lehet segíteni. Nem lehet egyszerű botrányokról olvasni, pláne azokat megélni. Ha Fanni hibázott, kijavítja. Legalább is meg kell tanulnia kezelni a helyzetet. Aztán meglátjuk, hogy mi lesz, de a lehetőséget -ahogy a sikerek esetében- mindig meg kell adni. Ahogy a saját hibákhoz, úgy a felismeréshez és javításhoz is.

A kommunikációban bizony valami nagyon elcsúszott. A múltban összehoztam egy találkozót anya és lánya között. Négyszemközti volt, illetve velem együtt hatszemközti. A tényen kívül semmilyen részletről nem írok, ahogy nem is beszéltem róla soha, senkinek. Az a beszélgetés, az ott elhangzottak ugyanis -bármennyire is én szerveztem a találkozót- csak rájuk tartoznak. Mindössze azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy hitem szerint nincs az a helyzet, amelyet értelmes párbeszéddel ne lehetne méltó módon kezelni, vagy ha úgy adódik, lezárni. Én -örök optimistaként- azon leszek, hogy ez most is sikerüljön.

Sok most a sérelem, sok az indulat. Két külön-külön értékes ember nem találja a közös hangot. Az az ember vagyok, akit Fanni keres, s aki bármikor felhívhatja Ágnest, akivel sokat beszélgetek. Ha egyszer majd úgy döntenek, hogy szeretnék újra azt a bizonyos találkozót, rajtam nem fok múlni, bármikor szívesen segítek. De ez az Ő döntésük kell, hogy legyen.

Vannak, akik most árulást kiáltanak azzal kapcsolatban, hogy ki volt ott a szertartáson és ki nem. Ezek már az eltúlzott reakciók részei. Ahogy a válogatott kosarasok, az egyik tanú szerepét betöltő Barcelona sztárja, a modellek, barátok, úgy én sem mérlegeltem, hiszen a barátnőm hívott. Akivel megannyi közös élmény összeköt, s nem azt mérlegeltem, hogy ki haragszik meg rám vagy másokra. Teszem hozzá, bármikor szívesen megyek a Weisz Családhoz, mert önfeláldozó, tündéri emberek. Csak valahogy valami félresiklott, s bizony vannak olyan dolgok, amiket nem másnak kell megoldania. Amit nem a nyilvánosság előtt, címlapokon kell rendezni.

Az esküvő szép volt. Fanni bájos és aranyos. Boldognak láttam. Velem videóüzenetben kommunikál, nem írásban, magyarul nem írhatja más a nekem szóló üzeneteit. Vannak akik aggódnak érte. Fanni mindig számíthat rám. Hamis lenne, ha csak az örömeiben, sikereiben állnék mellette. Most is ott állok, amikor probléma van. Sőt, minél nagyobb a probléma, annál inkább ott leszek. Ha szeretné. Mert önálló nő és feleség, így erről is neki kell döntenie. Neki és nem másnak.

El kell fogadnia mindenkinek, hogy felnőtt magyar állampolgárként férjhez ment, így van valaki, akihez nem csak érzelmileg, hanem szombat óta jogilag is tartozik, ezt jelzi a gyűrű, az eskü, és Fanni hivatalos nevének változása. Meg kell hagyni az esély az immáron közös útra. A sikerekre, a hibákra. Mindenre. Ehhez csak sok sikert és boldogságok kívánhatok.

Óvnék attól, hogy ennek a történetnek bármely szereplőjét a nyilvánosság, a részleteket nem ismerő tömegek megítéljék. Nem volt ott senki, amikor az özveggyé vált édesanyja beszélni tanította a lányát. Amikor megmutatta neki az első jeleket. Amikor védte a megaláztatásoktól. Amikor tűzzel s vassal harcolt érte. Amikor szerette. S ha sokan azt hiszik, hogy túlszerette vagy túlszereti… nos, egyrészt egy édesanya mindig szereti a lányát, másrészt tegye meg mindenki azt, amit Ágnes megtett. Tisztelem azért az útért, Ágnes is számíthat rám.

Az az élethelyzet, amelyből jöttek, hatalmas terhet jelent. A folyamatos összezártság, egymásra utaltság olyan érzelmeket válthat ki, amelyet más nem érthet, beleértve engem is. De ez most nem egy pszichológiai szaktanulmány… Sokkal több annál.

Ágnes szereti a lányát. A legjobban ezen a Földön. Hogy “jól szereti-e”? Ne mi ítéljük meg.Fanni igenis szereti az Édesanyját. Nekem mindig is tisztelettel beszél róla. Nem ítéljük el.

Akkor miért ez a sok indulat? Nos, hiszem, hogy az élet és az Isten megold mindent. Hiszem, hogy lesz még olyan fotó, amelyen egymás mellett mosolyognak. Ha nem holnap és nem a jövő héten, akkor majd jövőre, vagy később. Ha nem hinnék benne, nem írtam volna le ezt a pár sort.

Türelmet, megértést kérek mindenkitől és mindenkinek.

Barátsággal: Tvrtko

 

Forrás:

https://www.mindenegyben.com/fiuk-lanyok-velemeny/vujity-tvrtko-kijozanito-irasa-weisz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..