Tudod mi ez a húsvéti finomság, amit a képen látsz? Mutatjuk, hogyan tudod elkészíteni

Sajnos ez a finom étel elég sok helyen feledésben merült, pedig korábban e nélkül nem is volt húsvét.

A régi magyar ételeink közül már rengeteget elfelejtettünk, mivel ahogy a világ, úgy a főzés is átalakul, így egyes finomságok háttérbe szorulnak, míg mások jobban előkerülnek.

Van viszont pár olyan régi magyar ünnepi étel, amelyet érdemes gyakrabban készíteni megint. Az úgynevezett sárga túrót ma már Magyarországon csak a Hajdúságban és Szabolcsban szokás összedobni, viszont Kárpátalján és Erdélyben hagyományosan húsvétkor eszik ezt a különlegességet.

Most megmutatjuk neked, hogy kell elkészíteni, hogy ne menjen feledésbe.

Hozzávalók:

  • 0,5 liter tej
  • 5 tojás, 1 dl tejhez 1 tojás kell
  • 2 evőkanál kristálycukor
  • kevés só
  • mazsola (ízlés szerint)

Elkészítés:

Egy edénybe töltsük bele a tejet, a cukrot, a sót, majd forraljuk össze, vigyázva, hogy a cukor ne égjen oda. A tojásokat egy tányérba verjük fel, nem kell nagyon összedolgozni őket, majd szép lassan keverjük bele a cukros tejbe.

Lassú tűz mellett addig kevergessük, míg túró állagú lesz, majd ezután óvatosan tegyük egy tiszta vászon ruhába, vagy vastag gézrétegbe, kössük össze, majd akasszuk ki, vagy tegyük egy szitába, hogy a fölösleges lé kicsöpögjön belőle.

Ezt követően pár órára rakjuk a hűtőbe, míg megkeményedik, közvetlenül utána lehet szeletelni.

filantropikum.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..