Tragikus hír: elhunyt a legendás producer

Megdöbbentő, hogy már nincs közöttünk.

Nélküle nem lenne Al Pacino, sem Sebhelyesarcú. Kilencvenkét évesen hunyt el a legendás producer, Martin Bregman.

Bregman volt New York egyik legnevesebb filmproducere, aki olyan ikonikussá vált filmekben működött közre pályafutása alatt, mint a Serpico, A csontember, a Kánikulai délután vagy épp A sebhelyesarcú. Olyan hírességeket fedezett fel, mint Liza Minelli, Barbara Streisand és Al Pacino, akivel később rendszeresen dolgozott is együtt.

Pacinora például véletlenül akadt rá egy off-Broadway színdarabban a hatvanas évek végén, a sorsuk viszont innentől kezdve összefonódott. Legsikeresebb filmjeiket együtt csinálták, mind közül azonban A sebhelyesarcú vitte a pálmát, mely 1983-as bemutatása óta valódi klasszikussá nőtte ki magát és A Keresztapával egy szinten emlegetik.

Al Pacino és MArlon Brando - A keresztapa
Al Pacino és MArlon Brando – A keresztapa Kép: Northfoto

Pacino persze ebben is kulcsszerepet játszik és úgy tűnik, be is jöttek a gengszterfilmek az olasz gyökerekkel rendelkező amerikai színésznek. Talán sosem ismertük volna meg a nevét, ha Bregman rá nem talál, habár tehetsége már filmes szerepei előtt felkeltette a szakma érdeklődését és első komolyabb szerepe a Pánik a Tű parkban előtt Tony-díjat kapott egy Broadway darabban nyújtott alakításáért.

Ezután Bregman számos filmjében kapta meg a főszerepet, évtizedekig dolgoztak együtt kultuszmozikkal ajándékozva meg a filmrajongókat. A zseniális érzékkel rendelkező producer halálhírét végül családja jelentette be az NBC 4-en keresztül. A producer fia, Michael a Deadline-nak néhány részletet is elárult apja halálával kapcsolatban, aki szombaton, kilencvenkét éves korában hunyta le örökre a szemét.

“Meglepő és szürreális volt. A nővérem hajnal egykor hívott, hogy jöjjek gyorsan, nincs már sok időnk. Mellette voltunk, amikor szombat délután 5:45-kor elment. Sosem számítunk rá, hogy ez bekövetkezik, de az az igazság, hogy elszenvedett néhány stroke-ot és nem volt már jól az agyvérzése előtt sem. Gyors volt és békés az egész.”

A producerek kevésbé állnak a rivaldafényben, mint a színészek vagy akár a rendezők, munkájuk nélkül azonban egyetlen film sem jöhetne létre, Bregman pedig az elmúlt évtizedek alatt rengeteget adott a világnak. A kultikussá vált mozik mellett például magát Al Pacinót is, aki nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a gengsztermozik műfaja.

Forrás:

https://noizz.hu/szines/martin-bregman-gyaszhir/p03kbvs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..