google.com, pub-3450804998411445, DIRECT, f08c47fec0942fa0

Rendkívüli hír: A Magyar Országgyűlés elnöke rosszul lett, kényszerleszállást hajtott végre a gépe

A magyar házelnököt Varsóban vizsgálták meg az orvosok.

Meg kellett szakítania az útját a Kövér Lászlót szállító repülőgépnek a házelnök rosszulléte miatt – írja a 444.hu a Bumm.sk-ra hivatkozva. A szlovákiai magyar portál a noviny.sk riporterét idézi, aki maga is a gépen utazott, amikor az kényszerleszállást hajtott végre Varsóban. Információk szerint Kövér összeesett a gépen. Azt egyelőre nem tudni, hogy csak elővigyázatosságból történt-e a landolás, vagy komolyabb a baj.

Kövér László Kazahsztánban megkoszorúzta a kommunista diktatúra éveiben az ottani lágerekbe elhurcolt magyar politikai foglyok emlékművét / Fotó: MTI – Országgyűlés Sajtóirodája

A repülő Pozsonyba tartott a kazah Nur-Szultanból (a korábbi Asztanából), ahol a magyar országgyűlés elnöke szlovák kollégája, Andrej Danko társaságában járt hivatalos látogatáson. Az Euronews úgy tudja, rosszulléte után Kövért helikopterrel vitték egy varsói kórházba, majd a kivizsgálás után hamarosan folytathatja az útját Budapestre.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy elővigyázatosságból, Kövér László múló rosszulléte miatt kellett megszakítani a szlovák kormánygép útját. A házelnök jól van, az esti órákban hazaérkezett Budapestre.