Orbán Arnold: Kifogások nem léteznek, csak tettek!

Korábbi interjúnkban megismerhették Orbán Arnoldot, aki már addig is nagy utat tett meg és óriási változáson ment át. Ebben a rövid kis beszélgetésben további céljairól, terveiről beszélgettünk. 

Történt veled a legutóbbi interjúnk óta valami, amire nagyon büszke vagy?

Rengeteg dolog történt velem azóta, de a legkiemelkedőbb ezek közül talán az, hogy párommal megalapítottuk saját versenyzői csapatunkat, a Diamond team-et. Óriási örömmel tölt el, hogy szezonról szezonra egyre több versenyezni szándékozó vagy már versenyző lány/fiú keres meg bennünket és választ minket felkészítő edzőjének. A Diamond team egy nagy családdá nőtte ki magát, és én erre nagyon büszke vagyok.

Jelenleg készülsz esetleg valamilyen versenyre vagy célok tervek vannak most?

Jelenleg off szezonban vagyok, nem készülök semmire. Pontosabban de, egy fotózásra a nyáron. A formát tartom, a hétköznapokban szigorúan figyelek az étkezésre, illetve heti ötször edzem, viszont heti egy csalóétkezést is megengedek magamnak.

Hogyan tudnád értékelni azt az utat, amit eddig megtettél?

Az utat, amit eddig megtettem, egy szóval tudnám jellemezni: kemény volt ide eljutni. Sokan csak a jéghegy csúcsát látják, és nem is gondolják, hogy az ember mennyi áldozatot hoz meg azért, hogy elérjen egy olyan formát, amire büszke és esetleg színpadon is prezentálja azt. A hétköznapokban nem személyi edzőként dolgozom (csak pár edzést tartok hobbiból a főállásom mellett), és így tényleg nem egyszerű beosztani a mindennapokat, hiszen nem vagyok egész nap a konditeremben. Viszont minden csak akarat kérdése.

Korábbi interjúnkban beszéltünk róla, hogy te is egy nagyobb súlytömegtől szabadultál meg. Mi üzensz azoknak, akik hasonló utat szeretnének választani?

Minden csak akarat kérdése, ahogy fentebb is említettem. Kifogások nem léteznek, csak tettek. Ha valakinek van célja, akkor azt igenis el lehet érni. Nincs olyan, hogy lehetetlen. Párom, Kálmán Csilla kétszeres világbajnok sportmodell versenyző és táplálkozási szaktanácsadó januárban megalkotta az Álomalak 6 hetes online átalakító programját, ami azóta is óriási sikerrel dübörög, és már több, mint 100 nőnek változtatta meg nem csak a testét, de a gondolkodását és az egész életét. Aki szeretne részese lenni ennek a csodának, üzenem, hogy keresse fel Csilla weboldalát és csatlakozzon a programhoz. Garantáltan eléritek vele a célotokat!

Vezettél be esetleg további változtatásokat az étrendeddel kapcsolatban?

Folyamatosan képzem magam és nem zárkózom el az új dolgoktól. Újdonság talán az, hogy a korábbiakhoz képest rengeteg marhát (bélszínt) fogyasztok, és elég alacsony szénhidrát mennyiségen vagyok.

Megosztanád az olvasókkal a kedvenc csalókajádat?

A kedvenc csalókajám? 🙂 Csak mosléknak hívom. Keksz vagy/és kalács, jól beáztatva tejbe.

A testépítésben van esetleg haza vagy külföldi példa képed?

A hazai példaképem egyértelműen Berek Gábor: felnézek rá, mint sportolóra, mindemellett mint magánszemélyre is, hiszen rengeteg tanáccsal lát el nap mint nap. Illetve nagy példaképem Arnold Schwarzenegger, a nevemet is róla kaptam.

Van esetleg olyan verseny, amelyen a közeljövőben szeretnél részt venni?

Jelenleg nincs semmi konkrét verseny, amin szeretnék részt venni. Tavaly októberben egy óriási mélyponton estem át, hiszen egy iszonyat hosszú és kemény felkészülési időszakban voltam benne, aminek a legfontosabb versenye álmaim versenye lett volna: világbajnokság Mongóliában. Megvettem a repülőjegyet, elintéztem a vízumot, mindennel készen álltam arra, hogy kiutazzak. A forma nagyon jól sikerült. Indulás előtt egy nappal viszont olyan fájdalmaim, hasgörcseim voltak, hogy szó szerint sírtam összekuporodva az ágyban. Csilla azonnal orvost kerített, aki megállapította, hogy kezdődő gyomorfekélyem van, és megtiltotta, hogy másnap elrepüljek Mongóliába, hiszen azt mondta, hogy nem fogja kibírni a gyomrom a vízhajtást és a hosszú utat. Óriási szomorúságomra így a felkészülésem elment a levesbe és nem tudtam kiutazni. Óriási csalódottság, mélypont, depresszió következett az életembe. Még most sem tudtam ezt teljesen megemészteni, így úgy gondolom, egy kis időt még adnom kell magamnak arra, hogy maximálisan beletudjam magam ismételten vetni egy felkészülésbe.

Köszönöm szépen a válaszaidat és további sikereket kívánok neked!

További információkat találtok itt:

https://www.facebook.com/diamondteamarnoldcsilla/

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..