OMSZ előrejelzés: Ekkor érkeznek az ország 70 százalékát elmosó záporok és zivatarok

Ekkora várható a nagyobb mennyiségű csapadék.

Egy tőlünk délkeletre található ciklon hatására meleg, nedves levegő áramlik fölénk. Beborul az ég, és főleg éjszaka sokfelé kell számítani kiadós esőre. A kiterjedtebb csapadékzóna elvonultával szakadozottá válik a felhőzet, de nem lesz száraz időnk csütörtökön sem, a nedves, fülledt légkörben záporok, zivatarok alakulnak ki – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Szász Péter, 2018. június 27. szerda, 12:30

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 miliméter) az ország területének 70 százalékán valószínű.

Szerda estig a Dunántúlon délután a megnövekvő fátyolfelhőzet mellett még szűrt napsütés várható, majd estétől fokozatosan ott is beborul az ég. Főleg az Alföldön és a Duna-Tisza közén lehet gyenge eső, illetve zápor. Az északi, északkeleti szelet többfelé is kísérhetik erős lökések. A csúcshőmérséklet általában 19 és 28 fok között valószínű, a Nyírségben lehet a leghűvösebb. Késő estére 16 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökre virradó éjszaka általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, hajnalban délkelet felől várható jelentősebb felszakadozás. Összességében sokfelé, súlypontjával nyugat felé helyeződve várható eső, a legnagyobb mennyiség a Dunántúlon eshet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, helyenként erős marad. A késő esti 16, 21 fokról hajnalra 13, 18 fok közé csökken a hőmérséklet. (Erre csaptak le a magyar horgászok.)

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de legalább rövid időre mindenütt felszakadozik a felhőzet, elsősorban keleten naposabb időszakok is lehetnek. Nagy területen kell esőre, záporra számítani, elszórtan zivatar is előfordul. Az északi, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 19 és 23, másutt 23 és 28 fok között várható.

A Föld leghidegebb hőmérsékletét mérték a kelet-antarktiszi fennsíkon

A mínusz 100 Celsius-fok közelébe is zuhanhat a hőmérséklet az antarktiszi jégtakaró fennsíkjának kicsiny völgyeiben, teknőiben – állapították meg az amerikai Nemzeti Hó-és Jégadatközpont tudósai.

Az amerikai kutatók 2013-ban az előző 32 évben a globális földfelszíni hőmérsékletről gyűjtött műholdas adatok elemzése nyomán bejelentették, hogy mínusz 93,2 Celsius-fok hőmérsékletet mértek a Déli-sarkot körül ölelő kelet-antarktiszi fennsík több pontján – írja az MTI.

Ezt az előzetes tanulmányt vizsgálták felül most új adatokkal gazdagodva, és kimutatták, hogy a Föld leghidegebb pontjain a hőmérséklet mínusz 98 Celsius-fokra zuhanhat. Ezt a hőmérsékletet az antarktiszi télben, július-augusztusban mérték éjszaka.
A hideg, sűrű és leszálló levegő napokra megülhet ezekben a kicsiny völgyekben és teknőkben, ami azt jelenti, hogy azok felszíne az eddig mértnél még tovább hűlhet.

A rekordhideg nem kötődik egy bizonyos dátumhoz, hanem a 2004 és 2016 között gyűjtött műholdas adatok elemzése alapján mutatták ki a szakemberek, hogy ilyen alacsony hőmérséklet akkor fordul elő, ha a feltételek megfelelőek.

A rekord mínusz 98 Clesius-fok a leghidegebb, amennyire csak a Föld felszíne lehűlhet – írták a kutatók. Ahhoz, hogy ilyen alacsony legyen a hőmérséklet, tiszta égboltra, száraz levegőre van szükség napokon keresztül.

Pénteken nagyobbrészt erősen vagy közepesen felhős időre számíthatunk, de már hosszabb napos időszakok is lehetnek. Nagy területen várható eső, zápor, zivatar. Az északias szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz, zivatar környékén viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.

Előrejelzés a Balaton és a Velencei-tó térségére szerda estig

A mérsékelt (10-25 km/h) északi, északnyugati irányú szelet gyakran élénk (25-40 km/h), erős lökések kísérik (40-50 km/h). A délután folyamán a szél északkeleti irányba fordul, és időnként 50 km/h feletti lökés előfordulhat.

Délkelet felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ez után már többnyire borult lesz az ég. Délután helyenként zápor kialakulhat. A kora esti óráktól egyre többfelé várható eső, záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 23 fok körül alakul. Késő este 16, 17 fok várható.

A Balaton Siófoknál és a Velencei-tó Agárdnál egyaránt 21 fokos.

Forrás:

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/omsz_az_orszag_70_szazaleka_nagyon_elazik.665131.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..