google.com, pub-3450804998411445, DIRECT, f08c47fec0942fa0

Olyan időjárás jön, amire hosszú évek óta nem volt példa!

Mutatjuk! 

Csütörtökön elszórtan a Dunántúlon és délen számíthatunk gyenge esőre, havas esőre, helyenként hószállingózásra. Északon, északkeleten ugyanakkor szakadozottabb lehet a felhőzet. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délután 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet. Nem lesz front térségünkben.

Pénteken kezdetben északon, északkeleten kisebb havazás még kialakulhat, máshol már havas eső, gyenge eső hullhat. Napközben észak, északkelet felé elvonul a csapadék, majd délután nyugat délnyugat felől eredhet el több helyen az eső. Élénk, északnyugaton erős lesz a délkeleti szél. Enyhül az idő, sokfelé 5 és 10 fok közé melegszik a levegő, de északon, északkeleten csak 1-4 fokot mérhetünk – olvasható az Időképen.

Szombaton az erős déli, délkeleti szélben már 8-16 fok közötti maximumokra van kilátás. Viszont sok felhő lesz az égen, helyenként kisebb eső előfordulhat.

Vasárnap és hétfőn időnként többfelé eleredhet az eső. Vasárnap a szél veszít erejéből, majd hétfőn az északira forduló szél támadhat fel. Vasárnap 8-16, hétfőn 4-12 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Forrás: https://www.napi.hu

Kiemelt kép forrása: Cray Inc.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..