Nem éppen biztató hírek érkeztek: Eddig fog tartani a jó idő

Mutatjuk meddig tart a jó idő.

Esős-záporosnak ígérkezik a jövő hét.

Ma kifejezetten kellemes, nyárias időnk van, maximum néhány fátyolfelhő szűrheti meg a napsütést. Csapadékra egyáltalán nem kell számítani a mai napon, a meleget gyenge, váltakozó irányú szél teszi enyhébbé. Napközben 20-25 fokot is mérhetünk.  A jó idő vasárnap is kitart, csak a Dunántúlon számíthatunk felhősebb időre. Késő délutántól azonban itt, valamint a Duna vonalában már zápor, este kis eséllyel zivatar is kialakulhat, ugyanakkor még melegebb lesz: 24-29 fok közé emelkedik a hőmérséklet, írja az Időkép.

 

Hétfőn a többfelé erősen megnövekvő felhőzetből elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor. Nyugaton akár az ég is megdörrenhet. A délkeleti szél helyenként megélénkülhet. Délután 20-27 fok valószínű.

Kedden változóan felhős időre, hosszabb-rövidebb napos időszakokra készülhetünk. Elszórtan továbbra is előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Csak néhol élénkülhet meg az északias szél. Napközben 18-25 fok között alakulhat a hőmérséklet. Szerdán azonban már több napsütésre van kilátás, de helyenként még lehetnek záporok. Szeles lesz az idő, 20 fok környékén alakul a maximum-hőmérséklet.

Pokol az allergiásoknak

Az allergiásoknak ugyanakkor kedvezőtlen az eső hiánya, a  nyír pollenkoncentrációja sokfelé magas-nagyon magas szintet érhet el. A kőris, a nyár, a gyertyán, a zöld juhar, a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja a közepes-magas tartományban alakul. A kültéri allergén gombák spóraszáma azonban jellemzően alacsony.

Forrás:

https://privatbankar.hu/kozerdeku/megjott-a-strandido-de-nem-elvezhetjuk-sokaig-317741

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..