Mutatunk egy trükköt, amellyel gyorsan és könnyen tudsz rózsát szaporítani!

Nincs is attól boldogabb érzés attól, amikor rózsát kapunk ajándékba. Aztán sajnos a kukába kerül általában a rózsa. Mi lenne, ha kicsíráztatnánk? Ezzel az ötlettel nagy sikered lehet.

Csodás érzés, ha valakitől rózsacsokrot kapunk, azonban pár nap múlva megtörténhet, hogy hullani kezdenek a szirmok, és a pompás virágból nem marad más, mint a csupasz szár.

Nos, létezik egy remek módszer, amelyet nagymamáink is alkalmaztak a növények, virágok meggyökereztetésére.

Egy kiskanál mézet, egy kiskanál fahamut és két kiskanál aloe vera gélt keverjünk össze egy bögrében, majd tegyük be a hűtőbe 24 órára. Másnap annyi állott vizet töltsünk a pohárba, hogy az megteljen, majd ebbe a keverékbe kell belehelyezni a rózsa szárakat 12 órára, de ha frissek voltak a virágok, akkor ennél kicsivel többet kell hagyni.

Ezt követően ültessük el a rózsaszárakat, tápanyagokban gazdag földbe, amelynek felszínét vonjuk be műanyag fóliával, amelyet időnként vegyünk le, például öntözéskor, és a cserepet helyezzük meleg, napos helyre.

Kétnaponta locsoljuk, így hamarosan beindul az élet a kis hajtásokban, és nyárra már szép rózsabokrot ültethetünk ki a teraszra, kertbe.

Forrás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..