Gyász: elhunyt a legendás szövetségi kapitány

Családja közölte a szomorú hírt.

Hetvenéves korában elhunyt Henri Michel, aki szövetségi kapitányként 1986-ban világbajnoki bronzérmes lett a francia labdarúgó-válogatottal, 1984-ben pedig Los Angelesben olimpiát nyert a nemzeti csapattal.

A szakember halálhírét kedden a francia profi labdarúgók szervezete (UNFP) jelentette be.

Henri Michel játékosként 1967 és 1980 között 58 alkalommal lépett pályára a válogatottban, ott volt az 1978-as vb-keretben, klubszinten 16 éven át az FC Nantes-ot szolgálta.Visszavonulása évében (1982) kinevezték az olimpiai válogatott szakvezetőjének,két évvel később átvette a hazai rendezésű Európa-bajnokságon aranyérmes felnőtt válogatott irányítását.

Miután nem sikerült kijutnia a csapattal az 1988-as Eb-re, az 1990-es vb-selejtezősorozatban a Ciprus elleni 1-1-es döntetlen megpecsételte a sorsát. A szakember 1988 őszén távozott a válogatott éléről, helyét Michel Platini vette át.

Henri Michel azt követően rövid ideig irányította ugyan a Paris Saint-Germaint, de főként külföldön, elsősorban Afrikában és a Közel-Keleten dolgozott.Három afrikai válogatottal – Kamerunnal (1994), Marokkóval (1998) és Elefántcsontparttal (2006) – szerepelt világbajnokságon.Legutóbb – hat évvel ezelőtt – Kenyában dolgozott.

Forrás:

http://www.origo.hu/sport/futball/20180424-labdarugas-gyasz-meghalt-a-szovetsegi-kapitanykent-negy-focivebet-is-megjart-edzo.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..