Friss: Ezekre a megyékre adott ki figyelmeztetést az OMSZ a havazás miatt HOLNAPRA:

Ezekre a megyékre adtak ki riasztást.

Hirtelen váltás következik a szokatlanul hosszúra nyúlt vénasszonyok nyarához és a tavaszias ruhatárhoz képest.

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.11.20. kedd éjfélig

Az éjszaka második felében délnyugat felől intenzívebb csapadékzóna éri el az országot, melyből jellemzően már eső hullik, de főként a Nyugat-Dunántúlon, illetve kezdetben a Bakony és az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas esőre, havazásra is lehet számítani. Számottevő hóréteg a nyugati tájakon alakulhat ki, ahol hosszabb ideig maradhat szilárd a csapadék halmazállapota: az Alpokalján reggelig 5-10 cm vizes, tapadó hó hullhat, kedd délutánra pedig a Soproni- és a Kőszegi-hegységben a hóvastagság meghaladhatja a 10 cm-t. A lehulló hó azonban mindenütt olvadni fog.

2018.11.19. 18:08 Országos Meteorológiai Szolgálat -írja a met.hu

Vas megye Jel Fok Esemény LeírásHavazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat.

Zala megye Jel Fok Esemény Leírás  Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..