Felfoghatatlan gyász: Öngyilkos lett az ismert művész

Felfoghatatlan hír érkezett.

Egyszerűen nem lehet felfogni, az egyik legvidámabb márka alapítója és vezető tervezője 55 éves korában öngyilkosságot követett el.

Katherine Noel Brosnahan néven született 1962-ben, eredetileg újságíróként végzett az egyetemen, és karrierjének első igazán fontos pontja a Mademoiselle magazin volt, ahol divatszerkesztőként dolgozott 1991-ig, amikor is elhatározta, hogy megvalósítja régi álmát, és férjével közösen táskakollekciót készítenek. Ekkor már férjezett nevén, Kate Spade-ként volt ismert. 1993-ban New Yorkban nyitotta meg az első üzletét, és egy csapásra a divatvilág egyik dédelgetett kedvence lett. Az eleinte első sorban táskákat készítettek, a Kate Spade márka a szokatlanul színes, vidám kiegészítőivel teljesen újszerűnek hatott a piacon. A tervezőnő vitális, energikus kreációi, a bátor színhasználata és a darabjait jellemző felszabadult, romantikus stílusa abszolút egyedinek számított. Az amerikai divatszövetség 1996-ban a legtehetségesebb kiegészítőtervezőnek járó díjjal, két évvel később 1998-ban Az év kiegészítőtervezője díjjal ismerte el a munkáját.

Kate Spade

REXFEATURES

A Kate Spade márka a 2000-es évekre kilépett a világpiacra, és Távol-Keleten is jelentős sikereket ért el. Az alapító-dizájner 2006-ban eladta a részesedését a cégéből, hogy az akkoriban született kislánya nevelésével foglalkozhasson. Ugyan a saját nevét viselő márkája kikerült az ellenőrzése alól, de 2016-ban Frances Valentine néven új, luxuskiegészítő-márkát alapított. Tavaly egy gazdasági szaklap beválasztotta Amerika 100 legkreatívabb üzletembere közé.

Halála váratlan és sokkoló, az első hírek szerint a hálószobájában találtak rá, felakasztotta magát. A TMZ információi szerint búcsúlevelet hagyott hátra. Kate Spade 55 éves volt.

Forrás:

https://www.glamour.hu/divathirek/dobbenet-es-gyasz-ongyilkos-lett-a-sztartervezo-31335

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..