Felesége közölte a szomorú hírt: tragikusan fiatalon elhunyt az ismert sportoló

Tragikusan fiatalon elhunyt.

Mind­össze 38 éves volt, ta­valy agy­mű­té­ten esett át, de éle­tét már nem le­he­tett meg­men­teni.

Gyászol a sportvilág és gyászolnak a pankrátorok. Az egyik sokszoros bajnok tagjuk, Matt Cappotelli tragikusan fiatalon, 38 éves korában elhunyt. Súlyos beteg volt, tavaly agyműtéten esett át.

A sportoló felesége, Lindsay pénteken jelentette be a szomorú hírt a Facebookon.

“Nehéz erről beszélni, de ma, az én drága és erős szerelmem eltávozott közülünk. Pontosan egy évvel az operációja után. Az ember sokszor úgy gondolja, hogy fel tud készülni egy ilyen tragédiára, de ez tévedés. Vigasztalhatatlan vagyok” – írta.

Fotó: Instagram

Cappotelli karrierje 2005-ben ért véget, amikor is agydaganatot diagnosztizáltak nála. Bár a tumort tavaly eltávolították, a pankrátor így is gyakori, kínzó fejfájásra panaszkodott. Néhány vizsgálat után kiderült, hogy kiújult súlyos betegsége. Bár az újabb daganatot 90%-ban eltávolították, életét már nem tudták megmenteni – írja a Daily Star.

Forrás:

https://ripost.hu/cikk-matt-cappotelli-wwe-pankrator-sportolo-gyasz-halal-betegseg/?source=hirkereso

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..