Ezzel a trükkel írtsd ki a hangyákat otthonodból

Így szüntesd meg lakásod a millió hangyától….

Útakadályok természetes anyagokkal

A hangyák jellemzően egyazon útvonalon közlekednek, így ha az ösvényüket valamilyen számukra zavaró, riasztó anyaggal torlaszoljuk el, sikert érhetünk el. Vegyszerek helyett első lépésben érdemesebb a vonulási utat, és a bejáratokat (küszöböt, ablakpárkányt) fokhagymagerezdekkel, levendulával (levendula illóolajjal), terpentinnel, ecettel, elzárni, de bevált praktikának számít ugyanitt a szegfűszeg, az élesztő, a sütőpor, és a fahéj kiszórása.

Növényi segítők

Vannak olyan növények, melyeket a hangyák nem szeretnek, így ezekből is kialakíthatunk védvonalat. Ültessünk az ablakpárkányba helyezett ládába paradicsomot (a dekorációnak sem utolsó koktélparadicsom is megfelel), a házfal közelébe, vagy a terasz köré pedig izsópot, zsályát, levendulát.

Ants crawling inside of home on the floor
Thinkstock

Közelharc

Ha már elkéstünk, és a hangyák kezdik birtokba venni a lakást, tüneti kezelés lehet az alapos porszívózás, mely azonban csak az épp ott lévő példányokat tünteti el, ráadásul nem szabad elfelejteni a porzsák azonnali ürítését, mert a hangyák strapabíró állatkák, a túlélők kimászhatnak, és csak eszkalálódik a helyzet. Eredményesebb elriasztás a sós, vagy méginkább a timsós vízzel való alapos, gyakori felmosás.

Csapdák

A hangyák szorgalmasak és kitartóak, de nem túl okosak, így csapdákkal elég könnyen befogható belőlük egyszerre akár egy nagyobb adag. Régi, már kidobásra ítélt mosogató (vagy fürdő) szivacsokat áztassunk jól megcukrozott vízbe, majd tegyük a csalit a vonulási úthoz közel.

Mikor már hemzsegnek rajta a hangyák, egyszerűen dobjuk ki az egészet, lehetőleg jól záródó kukába, de hevesebbek likvidálhatják is a pórul járt csapatot.  Hasonló hatásfokkal működik a lapos tálkában kihelyzett cukros víz, vagy sör, így ráadásul az életellenes cselekményeket is megoldja helyettünk a kelepce.

Close up of red imported fire ants (Solenopsis invicta) or simply RIFA
Thinkstock

Mérgezés

A tüneti kezelésen túlmutató módszer a háztartási üzletekben kapható hangyacsapda, aminek nagy előnye, hogy nem csupán a betérő hangyákat tizedeli meg, hanem belül található mérget a bolyba hurcolva az állomány többi részét is irtja.

A műanyag dobozos csapdákat a fertőzöttebb helyekre, vagy a vonulási útra kihelyezve eléggé hatékony megoldáshoz jutunk. Ha pedig a helyzet tarthatatlan, vagy csak holtbiztosra akarunk menni, hívhatunk rovarirtó szakembert, aki permetezéssel hangyamentesíti a lakást, ám ilyenkor már mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk.

Utóvéd harcok

Fontos, hogy az átfogó, vagy sikeresnek ítélt irtás után a prevenciót léptessük életbe, ugyanis utánpótlás mindig akad, főleg, ha kert is van a ház mellett. Igyekezzünk minél kevesebb morzsát, ételdarabot elhullatni, gyakran takarítsunk, és telepítsünk a korábban említett növényekből a megfelelő helyekre, valamint alkalomszerűen az első pontban foglaltakat is alkalmazzuk megelőzés gyanánt.

A hangyák a fal résein, különböző repedéseken, apró nyílásokon keresztül is behatolhatnak, így ezeket érdemes szigetelni, betömni. A kertben ajánlatos a tetvesedést megoldani, hiszen a tetves növény kimondott hangyamágnes, ha pedig megjelennek, akkor kezdhetjük előlről az egész háborút.

Forrás és a teljes cikk a linkre kattintva megtekinthető: https://sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2018/05/23/hangyairtas-hangyainvazio/

Kiemelt kép forrása: CivilHír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..