Ekkor tér vissza a tikkasztó hőség: Németh Lajos elárulta pontosan mikor

Elárulta Németh Lajos, hogy mikor tér vissza az igazi nyár.

 Németh Lajos arra is válaszolt a Mokkában, hogy meddig mutatja őszi arcát az időjárás:

“A következő napokban a június második felében szokásosnál hűvösebb, szeles idő vár ránk. Olyannyira, hogy a hőmérséklet csúcsértéke messze-messze a 30 foktól, helyenként 20-23 fok között alakul, és az igazi kiteljesülés, újból a nyári meleg, a kánikula, a hőség az legfejjebb a jövő hét végétől július első felében valószínű” – mondta.

Vasárnap a hajnali 6-13 fokot követően napközben a napsütés mellett felhőátvonulásokra van kilátás elszórt futó záporokkal. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén gyakran megélénkül az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Hétfőn is változóan felhős-napos, nyugaton szeles időre van kilátás. Elszórtan zápor, zivatar főként a Dunántúlon és az ország északi-északkeleti felén alakulhat ki. Hajnalban 8-13, délután 20-25 fok várható.

Kedden és szerdán is gyakran lesz élénk, néhol erős az északias szél. A napos időszakok mellett elszórtan alakulhat ki egy-egy zápor, esetleg zivatar. Erősödik a nappali felmelegedés, délutánonként 22-27 fokot mérhetünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..