Drámai! Megvakult a híres magyar zenész hosszú küzdelem után

Évek óta küzd a szembetegségével, ami tavaly annyira elhatalmasodott rajta, hogy már a műtét sem menthette meg a szeme világát.

Demeter György negyven éve van a pályán, jelenleg többek között Demjén Rózsi vokalistájaként áll színpadra, de folyamatosan koncertezik saját zenekarával, a Bulldózerrel is. A zenész hat éve küzd a szembetegségével, mára elvesztette a látását is.

FORRÁS: BULLDÓZER EGYÜTTES/FACEBOOK

“Hat éve kezdett romlani a látásom, ami elsősorban a bal szememet érintette. Egy rosszul sikerült műtét után el is vesztettem a látásomat a bal oldalon. Az igazság az, hogy az állapotom kialakulásában nagy szerep jutott a vérzékenységemnek és a cukorbetegségemnek is, amivel tíz éve kezelnek folyamatosan. Végül szeptemberben egy szokásos kontrollvizsgálat során derült ki, hogy baj van a jobb szememmel is. Megpróbálták ugyan operációval rendbe hozni, de nem sikerült, így hetek alatt teljesen elvesztettem a szemem világát” – nyilatkozta a Ripostnak Demeter György, aki bízik abban, hogy az állapota javulni fog.

“Januárban egy vakcinát kaptam, ami javított a helyzeten, és az orvosok szerint részlegesen újra fogok látni hamarosan, tehát van rá esély, hogy elkerülhetem a fehér botot” – mondta a zenész, akiben a hivatása tartja a lelket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..