Az enyhülés után pusztító időjárásnak nézünk elébe- ezekre a megyékre adtak ki riasztást

Eddig fog tartani ez az idő….

A Kiderül.hu számolt be arról, hogy Magyarország négy déli megyéjére adtak ki már vasárnaptól elsőfokú riasztást, ugyanis a napi hőmérséklet 25 fok felett lesz majd.

A hőmérséklet vasárnap nappal 28-33 fok között, míg este 18-23 fok közé esik majd, esőre ne nagyon számítsunk, maximum a déli, délkeleti tájakon. Az északi és északkeleti szél megélénkülhet, átmenetileg szélerősödés is előfordulhat zivatarok környezetében. A hőség hétfőn és kedden is kitart majd, lesz ahol 32-35 fokot lehet majd mérni.

Hétfőn továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, a hőmérséklet 25 fok körül, illetve afelett alakulhat. Rövid időre előfordulhat egy-egy zápor-zivatar a Dunántúl déli peremén, illetve az Alföld déli tájain.

A kedd eleinte kevés felhővel indít majd, azonban a Dunántúlon már erőteljesebb gomolyfelhő-képződéssel lehet számolni és számíthatunk némi csapadékra is.Keleten többé, máshol kevésbé fog sütni a nap, a szél déliről, délnyugatiról egyre inkább északnyugatira fordul majd át, helyenként megerősödhet. A nappali hőmérséklet a Dunántúlon 27 és 31-35 fok között mérhető majd, ami éjszakára 16 és 22 fok közé csökken.

Forrás: http://www.blikk.hu

Kiemelt kép forrása: Házi Tippek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..