A rák nem betegség – egy orvos döbbenetes állításai

Olvasd el, mert teljesen át fogja formálni a gondolkodásodat a rákról, a betegségekről, és arról, hogy mi is folyik a fejünk felett, kormányszinteken.

A legfontosabb tény, amit tudnod kell a rákbizniszről az az alábbi:

NINCS OLYAN BETEGSÉG, HOGY RÁK

– állítja Thomas Smith.

A rák ugyanis nem más, mind valaminek a hiánya. Hosszas kutatások igazolták már Thomas Smith előtt is, hogy egyes állatoknál teljesen ismeretlen volt a rák, és voltak olyan törzsek, népcsoportok a történelemben, akik körében szintén nem volt ismert.

Egészen addig, míg át nem tértek a civilizált, modern életmódra, és étrendre.

Állatkert fogságban tartott állatokon is megfigyelték, hogy egyre több daganatos megbetegedés alakult ki közöttük, ami kizárt, hogy véletlen legyen. hamar rájöttek egyes orvosok, hogy a rák nem más, mint a szervezet B17 vitamin hiányában kialakuló kóros állapota.

gyakorlatilag ámokfutás zajlik az egészségügyben. Egy hiányos állapotra kemoterápiával, sugarazással, és különféle barbár műtétekkel “válaszol” az orvostudomány, noha birtokában van annak a ténynek, hogy micsoda is a rák.

De bolond is lenne lelőni a legdrágább aranytojást tojó tyúkját…

Tudod, hogy mi az a skorbut? A nagy földrajzi felfedezések korában a „tengeri pestis”-nek nevezett kór tömegesen irtotta a hajók legénységét. Vasco da Gama 1499-es indiai útján legénységének csaknem felét, Magellán több mint felét vesztette el e hiánybetegség miatt.

Csak később derült ki, hogy ez a C-vitamin hiánya miatt fellépő táplálkozási betegség.

Már akkoriban is rengetegen gazdagodtak meg azon, hogy a skorbutot kezelték, mint egyfajta súlyos betegséget, holott ez egy hiányállapot volt. Ugyanezt csinálják ma a legtöbb egykor praktizáló orvos szerint az onkológiában.

A rák tehát egy olyan hiánybetegség, mely a modern, iparosodott civilizációk életvitelének a rákfenéje. A velejárója, ugyanis a modern társadalom B17 vitaminban szegény étrendje megöli az embert.

Nem véletlen, hogy a hunzák és az eszkimók – mindkét népcsoport rengeteg b17-et visz be a szervezetébe sajátos étrendje miatt – között mai napig ismeretlen a rák fogalma.

Az egyetlen és legjobb megoldás ezért sokak szerint az étrendben megtalálható B17 megnövelése.

Fontos, hogy olyan dolgokat, növényeket, főleg zöldségeket és gyümölcsöket egyél, amikben rengeteg a B17 vitamin

Egyesek a búzacsíra olajra esküsznek, míg mások meg vannak róla győződve, hogy napi néhány sárgabarackmag megóvhatja őket a ráktól.

Megint mások egyszerűen arra esküsznek, hogy nem szabad utófeldolgozott, és iparilag termesztett élelmiszereket fogyasztani.

Bár léteztek kezelések és szerek, melyek során nagy dózisokban hozzájuthatott a szervezet a B17-hez, a gyógyszeripar ezeket a csatornákat szép lassan elzárta, amikor észrevették, hogy az emberek alternatív terápiákban kezdenek részesülni, és felgyógyulnak.

Sokan kérdezik, mi abban a biznisz a rákiparnak, hogy megöli a beteget, ahelyett, hogy a beteg életben maradna, és időnként “visszajárna”?

Kezdetben valóban az volt a cél, hogy megölik a beteget. A haláltól való félelem bárkit megijeszt annyira, hogy mérhetetlen pénzeket fizessen ki az életéért.

Az újgenerációs rákkezelések irányvonala ellenben pontosan az, hogy ahelyett, hogy megölnék a beteget, élethosszon át tartó kezeléseben részesüljön, így egész életében fizetheti ezeket a kezeléseket, ha nem akar meghalni.

Mikor élhetünk majd egy rákmentes világban? ha a gyógyszeripar, és az onkológia már hülyére kereste magát rajtunk. Addig ugyanis a kapzsiság és a pénzügyi érdekek gátat szabnak majd minden reménynek.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: https://avilagtitkai.com

Kiemelt kép forrása: karpatinfo.net

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..