5 tünet, amelyet sosem szabad félvárról venni, mert a stroke előfutárai!

Ezeket ne hagyd figyelmen kívül nagy baj lehet belőle.

Mint minden agyi területet érő problémánál, úgy a stroke-nál is az idő a kulcsfontosságú, hiszen minden egyes percben kb. 2 millió agysejt pusztulhat el amiatt, ha nem érkezik időben a segítség. Jó hír viszont az, hogy a stroke kialakulása megelőzhető és kezelhető. Mégis a legtöbb beteg a legnagyobb hibát ott követi el, hogy nem hív időben segítséget, arra hivatkozva, hogy azt hitték, hogy ez az állapot el fog múlni.

Joggal kérdezhetjük, hogy mégis ki hiszi úgy, hogy a stroke csak úgy magától elmúlik? Erre az egyetlen elfogadható magyarázat abban rejlik, hogy sokan nincsenek tisztában a stroke tüneteivel és azt hiszik, hogy valamilyen más okból jelentkeznek. Ezért most 5 olyan stroke tünetről fogunk beszélgetni, amelyeket az emberek általában már problémának tudnak be (ezeket zárójelben találja).

1. Elviselhetetlen fejfájás (migrén)

A migrénnel diagnosztizált személyeknél még valamilyen szinten érthető, hogy ennek tulajdonítják. De ha még sosem volt ehhez hasonló fejfájásod, akkor biztos, hogy valami más húzódik a háttérben. Szakemberek azt tanácsolják, hogy erős fejfájás esetén is hívjanak segítséget, függetlenül attól, hogy migrénnel diagnosztizált személyről van-e szó vagy sem, hiszen a két tünet nagyon hasonlít egymásra.

A migrén tünetei és azok gyakoriságai százalékban kifejezve:

Lüktető, elviselhetetlen fájdalom – 85 százalék;
Fényérzékenység – 80 százalék;
Hangérzékenység – 76 százalék;
Hányinger – 73 százalék;
Fájdalom az egyik oldalon – 59 százalék;
Látászavar, homályos látás – 44 százalék;
Hányás – 29 százalék;

2. Figyelemzavar, gondolkodási problémák (fáradtság, kimerültség)

A kimerültség egyre elterjedtebb jelenség az emberek körében, hiszen naponta túlhajszoljuk magunkat. Viszont ha már olyan szinten jelentkeznek ezek a kognitív problémák, hogy egy épkézláb mondatot sem tudunk összerakni, akkor az egyenes jele a stroke-nak.

3. Érthetetlen beszéd, gagyogás (gyógyszerek hatása)

Manapság egyre több ország lakosa küzd szorongással és depresszióval, ezért nagyon megnőtt a különböző antidepresszáns gyógykészítmények forgalma. Az érthetetlen beszéd számos ilyen gyógyszer mellékhatásaként is jelentkezhet, viszont ha nem szedünk ilyen hatással bíró gyógyszereket, és más stroke-ra utaló tünet is jelentkezik, akkor rögtön tárcsázzunk orvos után.

4. Zsibbadás (idegszálproblémák)

Ébredés után nem szokatlan, hogy egy-két végtagunk zsibog, hiszen „elaludtuk” az éjszaka folyamán. Viszont a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy ha a zsibbadás különösebb ok nélkül és gyorsan jelentkezik, hívjuk a mentőt. Lehet, hogy egyszerre csak a test egyik oldalát érinti a zsibbadás, ezért a Mayo Clinic azt tanácsolja: „Próbáljuk meg mindkét kezünket egyszerre a fejünk felé emelni, ha az egyik nem sikerül, lehetséges, hogy stoke-ja van. Ugyanígy próbáljunk meg mosolyogni, ha az arc egyik fele mozdulatlan, akkor ne habozzunk segítséget hívni.”

5. Látási zavarok (kimerültség, öregség)

Igen, kimerültség esetén, és az öregség miatt is romolhat a látás minősége, de ha homályosság és kettős látás is jelentkezik, az stroke-ra utalhat.

Hogyan előzhetjük meg a stroke-ot?

  • fogyás;
  • vérnyomás csökkentése;
  • több testmozgás;
  • moderált alkoholfogyasztás;
  • kezelni kell a szívritmuszavart;
  • kezelni kell a diabéteszt;
  • leszokni a dohányzásról;

Forrás:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..